Nemzetközi design díjat nyert a METU hallgatója
2024-06-11
AI-t bevonó divatprojekttel nyert nemzetközi design díjat a Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatója
Vranek Hedvig, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Divat- és textiltervezés mesterképzés másodéves hallgatójának AI, azaz mesterséges intelligencia bevonásával készült divatprojektje Silver Award díjat nyert a C-IDEA Design Award 2024 nemzetközi pályázatán. Az elért eredmény igazán kiemelkedő, hiszen a díjat a pályázók mindösszesen 5%-a kaphatta meg.
A C-IDEA Design Award célja, hogy elismerje a kiemelkedő, társadalmi értékkel bíró terveket, és feltárja a jövőbe tekintő, felelősségteljes kiváló tervezői erőket a dizájnipar fejlődésének elősegítése érdekében. Idén 40 országból érkeztek be pályázatok, amelyeket 26 ország 44 zsűri tagja értékelt. A pályázatkiírás ez alkalommal kötetlen tematikájú volt, nagy szabadságot adva a pályázóknak, akik így a design minden területéről, bármilyen témával jelentkezhettek.
Vranek Hedvig a Fashion Design, azaz divattervezés, diák kategóriában nevezett MOYA című projektjével, amelyet Kovács Adél divattervező, trendelőrejelző, a METU Divat és Textil Tanszék oktatójának, a Textiltervező alapszak Divat specializációjának témavezetői támogatása mellett valósított meg.
A MOYA project egy olyan fiktív brand ready-to-wear, azaz kész viselet kollekciója, amelyben az AI és a klasszikus draping (dinamikus, testen való formaalakítás, redőzéssel és csomópontok létrehozásával)technika keveredik egymással. Az AI, mint tervezőasszisztens vett részt a tervezés folyamatában, amelyhez Hedvig kizárólag saját fotókat használt, majd ezáltal új ötletek álltak elő.
“A MOYA project a következő márkaértékeket képviseli: könnyed, alakítható, szabadelvű és kényelmes. Az is kifejezetten érdekes pont volt, hogy az AI nem tudja, hogyan épül fel egy ruha, ezért lehetetlennek tűnő megoldásokat is ajánlott, de izgalmas kihívássá vált, hogy ezekre a lehetetlen ötletekre megoldást találjak, ezzel a megszokottól eltérően alakítottam helyenként a formákat. A tervezés során az volt a célom, hogy a saját terveim, makettjeim és az AI által generált variációk vegyítésével hozzam létre a kollekciót.” - osztotta meg Hedvig a projekt kapcsán.
“Magát a kollekciót egy őszi-téli streetwear kollekciónak szánom, szerettem volna a lehető legtöbb típusú ruhadarabot megjeleníteni benne, ezzel is lefedve a számos, esetlegesen felmerülő igényt. Az elkészült ruhák ötvözik mindazt, amit terveztem: a könnyedséget, szabadelvűséget és kényelmet. Az egyik kivitelezett look AI-generált sziluettekből született, a másik pedig az a fő tervem, amit a generáláshoz használtam.”
Hatalmas elismerése ez a METU Divat és Textil Tanszékén folyó oktatási koncepciónak, melyben a jövőben is fontos szerepet szánunk a AI etikus alkalmazásának.
Fotókredit: Majer Bátor
Modell: Rea Milla