4 METU hallgatói díj a Hiány többlete című szőnyegterv pályázaton

A Pipa Ildikó textilművész tiszteletére kiírt, Hiány többlete című pályázati felhívást a SZETT (Szőnyegtervezők Társasága Egyesület) hirdette meg művészek, designerek, művészeti egyetemek hallgatói és művészet középiskolás diákok számára, szőnyegtervek készítésére és beküldésére. 

A zsűri által kiválasztott, maximum 3 db pályamű a tervezők bevonásával kivitelezésre kerül. 

Hatalmas büszkeség, hogy a Budapesti Metropolitan Egyetem Textiltervező BA 3. évfolyamos textil specializációs hallgatói 4 díjat is elhoztak. A hallgatókat Hidasi Zsófia textilművész készítette fel. 

A pályázat díjait ünnepélyes keretek között a Fugában kerültek átadásra. 


A galéria további képei kattintással elérhetőek: 


A díjnyertes alkotók és pályaműveik: 

  1. Csihar Anna: Színes almák 

Szőnyeg kollekcióm létrehozásánál Pipa Ildikó karakteres forma- és színvilága volt az inspirációm. A terveimen megjelennek a gránátalma kárpitról kiemelt organikus formák, általam újra gondolt változatban és kompozíciókban elhelyezve. Az uralkodó szín a lila és annak különböző árnyalatai, viszont mellette komplementer színpárok is megjelennek ezzel intenzívebbé téve a szőnyegtervek színvilágát és színvilág hatását. A szőnyegek egyszerű, ismétlődő egymás mellé egymásra halmozott formákból állnak össze, különböző lépték változtatásokkal. A szőnyegek kivitelezési technikája csomózás és kilim, típusa formaszőnyeg falikárpitként elképzelve.

  1. Hajós Luca: Térbe térve 

A szőnyegtervezés határait, korlátait próbálva alkottam meg ezt a térinstallációt, Pipa Ildikó munkáinak tulajdonságait is figyelembe véve, illetve a ,,Hiány többlete” hívó szóra reflektálva, ahogy az elkészült mű elvesz és hozzá ad a térhez.

  1. Nagy Dorottya: Ihletforrás 

A szőnyeg egyedi kézi munka, minden egyes darab kissé eltérő lehet a másiktól, ami a kézművesség és az egyediség érzetét erősíti. Az absztrakt formák, dinamikus és vibráló kontrasztos színharmóniák választékosan elhelyezve lépnek interakcióba egymással. A szálak elrendezése és rétegezése úgy, hogy a távolabbról nézve optikai színkeverés jöjjön létre. Különböző vastagságú és hosszúságú hosszan hagyott szabadszálak textúrát és mélységet adnak a műnek. Ezek a szőnyegtervek hangsúlyosan kiemelik az optikai színkeverés és a hosszan hagyott szabadszálak egyediségét. A design célja az élettel teli, dinamikus és egyedi atmoszféra teremtése, miközben tiszteleg Pipa Ildikó művészi stílusa és személyisége előtt.


  1. Rinnenbach Elena: Egység  

Tervezésnél a kiindulási pontom a hetvenes évek hangulat- és színvilága volt, geometrikus és organikus formák keveréke, szimmetrikus és aszimmetrikus elrendezésben. A terveimet a formák váltakozása és a színmennyiségek keveredése teszi érdekessé. 

A pályázati kiírást önreflexióból közelítettem meg. 

Tervezési attitűdömre általánosságban jellemző a túlbonyolítás, érdekesebbnél érdekesebb technikák keverése, most viszont próbáltam a bonyolult mintákat minél jobban leegyszerűsíteni, annyira, hogy még pont tökéletesen ki tudjam vele fejezni magam. 

Így a „hiány többlete” számomra egyenlő a lényegre töréssel. 

Pipa Ildikó művészetében is hasonlóképpen a lényegre törés és egyértelműség fogott meg. A felvetőszálak szabadon hagyása egy teljesen új látásmód számomra és nagyon sok lehetőséget látok ebben a technikában. 

Technika, méret: Faliszőnyeg 120x200 cm 

Kilim technika dominálna, vegyítve felvetőszálak szabadon hagyásával és formák különválasztásával és csomózással, a felületek érdekességét pedig különböző fonalminőségekkel és vastagságokkal emelném ki.