Török Éva / Mozgóképkultúra és médiaismeret alapszak

„Nyitott szívvel, szemmel és füllel kell járni, észrevenni a trendeket, kiválasztani, hogy mi az, ami értéket képvisel, és rájönni, hogyan hasznosíthatom azt a saját szakterületemen.”

Éva Mozgóképkultúra- és médiaismeret szakunkon diplomázott, jelenleg Mozgóképművész mesterszakunk hallgatója. Számára egy jó csapat elengedhetetlen feltétele a filmkészítésnek, amelynek minden ága nyújt izgalmas részleteket, a forgatókönyvírástól a vágásig mindenben megtalálja azt, ami érdekli.

Miért ezzel a területtel foglalkozol?

10 éves voltam, mikor bejelentettem a szüleimnek – feltételezem, nagy megdöbbenésükre - , hogy filmrendező szeretnék lenni. A családunkban senki nem foglalkozott hivatásszerűen művészettel, és jobban szerették volna, ha orvos vagy jogász leszek, de megvívtam a magam kis harcait, és most tényleg azt csinálhatom, amit szeretek. Gyerekként valószínűleg fogalmam sem volt róla, hogy igazából mit is csinál egy filmrendező, csak sejtettem, hogy ő az, akinek mindenhez értenie kell a filmkészítéssel kapcsolatban, de tisztán emlékszem arra a belső eltökéltségre, ami akkor átjárt. Azóta is bennem van ez a küldetéstudat, és bár egyre inkább sikerül közelebb kerülnöm a filmes világhoz, a legnagyobb kérdés még mindig az, hogy mit csinál egy jó filmrendező.

Miért ezt a szakot választottad?

Később kiderült, hogy jól írok, szeretek szervezni, ráéreztem a vágásra, és folyamatosan hajtott a kíváncsiság mindennel kapcsolatban, ami a filmkészítéshez tartozott. Úgy gondoltam, ha 18 évesen ,,beleerőszakolom” magamat egy adott kategóriába, és például jelentkezek egy filmrendező szakra, akkor sosem derül ki, ha esetleg máshoz mégiscsak több tehetségem van. Továbbá hiszek abban, ha minél több területét átlátom a szakmának, annál jobban fogom tudni végezni a saját munkámat. A METU Mozgóképkultúra- és médiaismeret szakja azt ígérte, belekóstolhatok mindenbe, a hangtól kezdve az operatőri munkán át az írásig és rendezésig, és én pont egy ilyen szakot kerestem.

Mi inspirál?

Leginkább a csoporttársaim, mivel úgy gondolom, a legtöbbet abból merítettem, mikor meghallgattuk egymás ötleteit, elmentünk egymás forgatásaira, vagy csak söröztünk egy jót egy fárasztó nap után. Ezen kívül a kortársaim – és nem csak a filmezés területén. Persze, nagyon fontos megnézni a kultikus filmeket, és rengeteget lehet belőlük tanulni, de nem hiszek a múltba révedében. Nyitott szívvel, szemmel és füllel kell járni, észrevenni a trendeket, kiválasztani, hogy mi az, ami értéket képvisel, és rájönni, hogyan hasznosíthatom azt a saját szakterületemen. A filmeken kívül a zene, a színház, a képzőművészet, és az irodalom rengeteg inspirációt szolgáltathat, és nagyon szeretem meghallgatni mások véleményét, kritikáját arról, amit csinálok, hiszen gyakran egy másik területen tevékenykedő művész, vagy egy ebből a szempontból laikus ember tanácsa az, amire az adott helyzetben a leginkább szükségem van.

Talán egy egyedibb inspirációs forrás, mely még a szentesi gimis, irodalmi-drámai tagozatos éveimből ered, hogy nagyon hiszek a drámapedagógiában és a drámajátékokban, mivel rendkívül intenzív lelki folyamatokat képesek beindítani, és elérhetjük vele az önismeret, az önvizsgálat és különösen az őszinteség egy olyan fokát, mely képessé tehet minket arra, hogy igazán hiteles, mélyre ásó, a saját lelkünket stabil alapként használó műalkotást hozhassunk létre.

Melyek voltak a kedvenc egyetemi munkáid és miért?

Azok voltak a kedvenceim, melyeket szívvel-lélekkel csináltunk, még ha én csak rendezőasszisztensként vagy apró segítségként vettem is részt bennük. Olykor megtörténik, hogy az egész stábot elkapja a ,,flow”, és mindenki egyforma lelkesedéssel, izgatottsággal és alázattal kezd el dolgozni már az első pillanattól. Lehetett ez házi feladat a jövő hétre, vagy egy komolyabb vizsgafilm, ilyenkor minden működni kezdett, és a leglehetetlenebb helyzetből is ki tudtunk hozni valami eredetit és jót. Ilyen volt például – a teljesség igénye nélkül - Pálfi Dani Hajdani sör íze című iskolán belüli feladata, Sipos Bence Váltás című vizsgafilmje, mely azóta több díjat is nyert, vagy, hogy saját rendezést említsek, a tavalyi Kereszt című vizsgafilmem.

Mi volt a diplomamunkád? Miért ezt a témát választottad?

A diplomamunkám egy 23 perces rövidfilm volt, melyet én írtam és rendeztem, valamint a gyártási feladatok nagy részét is én láttam el. Apa munkacímen futott sokáig, majd a diplomavetítésre a Nélkül címet kapta. A történet egy apukának és lányának a viszonyáról szól, mely bár nem szeretet nélküli, ők ketten mégis alig találják az utat egymáshoz. Elég nehezen született meg a történet, mivel nagyon leblokkoltam a diplomaév körül járó stressztől, ám végül a konzulensemnek, Gárdonyi Lászlónak sikerült kihasználnia a segítségnyújtásban azt a fent említett igényemet, hogy szeretek mélyre ásni és a saját lelkemből építkezni, így eleinte csak novellákat íratott a személyes történeteimből, majd szépen lassan megszületett a film szinopszisa, és így tovább…

Friss diplomásként milyen terveid vannak a jövőre?

Először is szeptemberben elkezdem a METU Mozgóképművész mesterszakát, és szeretnék még csiszolgatni a diplomafilmemen, valamint egy másik filmen, melyet szintén idén készítettünk egy Kameraman alapszakos srác, Süveges Csaba diplomamunkájaként, ezeket szeretnénk minél több fesztiválra nevezni. Jó lenne tapasztalatot szerezni filmforgatásokon, és részt venni nagyobb produkciókban is. Ezen kívül, nagyon érdekel a tanítás, egyelőre tanulmányozom, hogy ezen a területen hogyan tudok majd elhelyezkedni a diplomámmal.

Mivel járult hozzá a szakmai fejlődésedhez a METU az egyetemi évek alatt?

Én, sok csoporttársammal ellentétben, sosem voltam az a típus, aki gyerekkorában az otthoni videokamerával kisfilmeket forgatott, hiába érdekel nagyon régóta a filmezés. Szóval gyakorlatilag az egyetemen fogtam először kamerát a kezembe, így mondhatjuk, hogy mindent, amit a szakmáról tanultam, azt az itteni tanáraimtól, csoporttársaimtól, vagy ezek alatt az évek alatt önszorgalomból tanultam. A kiváló tanári kar pedig megalapozta azt a filmes ízlést és igényességet, melyet szeretnék képviselni a jövőben. A METU leginkább elindított egy úton, ahol nagyon hamar önjáróvá kell válni, de az első lépéseket segített megtenni.

Kikkel dolgoztál együtt a diplomamunkád elkészítése során? Milyen volt csapatban dolgozni?

A diplomafilmem stábját majdnem teljes egészében jelenlegi, vagy már lediplomázott METU-s hallgatók tették ki, a hangmérnökökön és a látvánnyal, kellékekkel foglalkozó szekción kívül. Valamint két operatőrrel dolgoztam, egyikőjük, Kasztner Barna tavaly diplomázott Kameraman szakon, Balázs István Balázs pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett. De a rendezőasszisztens, Jakobetz Zoltán, a vágó, Csontos Kata csoporttársaim voltak, valamint az összes világosító, asszisztens, és mindkét dramaturg a METU hallgatói. Többnyire mindannyijukkal dolgoztunk már együtt, kölcsönösen segítettük egymást az évek során, így összeszokott, jó csapatként tudtunk együtt működni. Szerintem ez nagyon jellemző a METU-n végzettekre, hiszen az egyetemi évek alatt sosem voltunk kötelezően beosztva csapatokba, vagy pozíciókba, így maguktól alakultak ki azok a brigádok, akik jól működnek együtt, és volt szerencsénk kitapasztalni rendkívül sokféle felállást. Nagy örömömre az a tapasztalatom, hogy a magyar színészek szívesen vesznek részt METU-s produkciókban, ezért az elmúlt három évben sikerült remek színművészekkel dolgoznunk. A diplomafilmem két főszereplője Kurta Niké és Gáspár Sándor, de szerepel benne Kerekes Viktória, Vida Péter, Molnár Gusztáv és Borbiczki Ferenc is, nekik végtelen hálával tartozom, amiért ekkora odaadással és segítőkészséggel fordultak felém és a stáb felé, ezzel lehetővé téve, hogy ez a rövidfilm megszülessen.